2013. szeptember 28., szombat

01070/13/2013. bü.

01070/13/2013. bü.
2013
18 db/ pcs

akvarell, papír/ watercolor on paper












Manapság hozzá vagyunk szokva, hogy információk áradatát dolgozzuk fel nap, mint nap. Katasztrófákon és tragédiákon edzetett lelkünk nem csoda, hogy könnyen elsiklik egy-egy kisebb lopás vagy utcai verekedés híre mellett. Mindannyiunknak van legalább egy ismerőse, vagy ismerősének az ismerőse, akivel történt valami hasonló dolog, kiváltképp Budapesten. Nem érzünk megdöbbenést, vagy félelmet, sőt többnyire csekély együttérzésen és sajnálkozáson kívül semmit se, ha egy ilyen esetről hallunk. Ilyenkor mindig arra gondolunk, ez velünk úgy sem történhet meg. Ez a kívülállás természetes emberi reakció, azonban onnantól kezdve, ha az ember mégis az elszenvedő oldalára kerül, nagyon disszonánsan keveredik benne az események hatására kavargó érzelmi sokk a külvilág közönyével.
Munkám egy rosszul elsült szilveszternek a vizuális feldolgozása, ahol betört egy orr és eltűnt számos fontos irat. A rablás során eltűnt tárgyakat akvarell képeken örökítettem meg. A tárgyak között vegyesen találhatóak a közigazgatási lét számára elengedhetetlen iratok és jelentőséggel nem bíró tárgyak, mint egy áruházi blokk, vagy egy használt vonatjegy. A fontos okmányokon át, a személyes tárgyakon és a pénzen keresztül, a véletlen a pénztárcámban kallódó fecnikig. Észrevettem, hogy ezeknek a tárgyaknak mennyire megnőtt az elvesztésükkel a jelentőségük, érzelmi töltettel ruházódtak fel. A tárgyakat munkámban archívumszerűen sorakoztattam fel, mint ha az eset nem létező tárgyi bizonyítékai lennének, amik már csak az emlékezetemben élnek tovább. Ezek a szemlélő számára csak tárgyak, mint ahogy csak adatok voltak a kihallgató rendőrök számára is. Be kell azonban lássuk, hogy mi sem vagyunk mások csupán adatok a gépezetben, amit társadalomnak hívunk, megfelelő okmányok nélkül pedig még azok sem. A rendszer tehát, amiben élünk sikeresen tárgyiasít mindent, aminek köszönhetően képesek vagyunk objektíven megélni a körülöttünk zajló eseményeket, anélkül hogy lelkileg leterhelnének a környezetünket ellepő kisebb nagyobb tragédiák.
Ebből kifolyólag úgy éreztem az események feldolgozásának a legjobb módja, ha összekeverem a szubjektivitást az objektivitással. Ezért a számomra érzelmi töltetet nyert tárgyakat egymás mellé sorakoztattam, a legnagyobb tárgyiasság igényével, miközben az akvarell technika tünékeny, könnyedsége őrzi személyességüket.